A vedlés és a szőrzetápolás során a levegőbe kerülő apró szőrszálak, bőrdarabkák és egyéb részecskék – különösen rendszeres kitettség esetén – káros hatással lehetnek a légutakra. A leginkább érintettek az állatkozmetikusok, akik nap mint nap órákat töltenek olyan környezetben, ahol szinte folyamatosan száll a szőr a levegőben.
Egy amerikai kutatásban 112 kutyakozmetikust kérdeztek meg: 83%-uk napi több mint két órát tölt nyírással, fésüléssel vagy szárítással, 37%-uk pedig ennél is többet – több mint négy órát. Magyarországon ezek az arányok feltehetően még magasabbak.
A szőrzetápolás során nemcsak szőrszálak, hanem mikroszkopikus bőrlemezkék, karmokból származó részecskék és mikroorganizmusok is a levegőbe kerülhetnek. Ezek a levegő keringésével szétterjednek, és a dolgozók óhatatlanul is belélegzik őket.
Ugyanebben a felmérésben az is kiderült: a válaszadók 78%-a ritkán vagy soha nem viselt maszkot munka közben, és csupán 8% használta azt minden munkafázisban. Ez különösen aggasztó, alig pár évvel a járvány után, amikor a maszkhasználat tapasztalatai bár lassan az emlékekből is kikopnak, azért még viszonylag frissek.
Bár a maszk nem divatos és sokaknak elege lett belőle, a légutak védelmére továbbra is az egyik leghatékonyabb eszköz. Olyan maszk viselése ajánlott, amely szorosan fedi az orrot és a szájat, és képes kiszűrni a levegőben szálló apró részecskéket – beleértve a szőrt, a port és a parazitákat. Kifejezetten ajánlott a 3M típusú légzőkészülék vagy más, szeleppel ellátott profi maszk használata.
Nemcsak a maszk viselése, hanem a levegőben lévő szennyező anyagok mennyiségének csökkentése is fontos. Minél kevesebb szőr és por kering, annál kisebb a veszély.
Ehhez elengedhetetlen a rendszeres porszívózás, a gyakori és alapos szellőztetés, valamint – ha megoldható – egy ipari légtisztító használata.
Azok számára is ajánlott az elővigyázatosság, akik otthon ápolják kedvencüket: a napi fésülés, szárítás vagy fürdetés közben ugyanúgy belélegezhetjük ezeket az apró részecskéket. Ha már fürdetés előtt alaposan átkeféljük a kutyát, azzal jelentősen csökkenthetjük a levegőbe jutó szőr és bőr mennyiségét. Ennek további előnye, hogy kevesebb szőr rakódik le a bútorokra, padlóra vagy ruházatra is.
De mi is történik pontosan, amikor belélegezzük ezeket a mikroszkopikus szőrszálakat és egyéb részecskéket? Ezek a levegővel együtt bejutnak a felső légutakon keresztül a tüdőbe – és gyakran ott is maradnak. A szervezetünknek ugyan van némi természetes védelme: az orrban lévő szőrszálak kiszűrik a nagyobb szennyező anyagokat, így sok káros anyag meg sem éri a tüdőt. Azonban az egészen apró részecskék átjutnak ezen a szűrőn, és a tüdőbe kerülve idővel gyulladást idézhetnek elő, irritálhatják a nyálkahártyát, sőt, hosszú távon maradandó károsodást is okozhatnak – például hegesedést, ami krónikus légzőszervi betegségeket eredményezhet.
A romlás sokszor észrevétlen: fokozatosan jelentkezik, az érintettek gyakran csak akkor veszik észre, amikor már tartós tüneteik vannak. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkit veszélyeztet a probléma – sokan semmiféle panaszt nem tapasztalnak –, de a kockázat mindenképp jelen van.
Érdemes tehát tudatosan védekezni, akár egy szalonban, akár otthon ápoljuk a kedvencünket. Ha tartós köhögést, nehézlégzést, mellkasi fájdalmat vagy zihálást tapasztal, különösen egy-egy kozmetikai kezelés után, érdemes orvoshoz fordulni, és kivizsgáltatni, nem áll-e a háttérben valamilyen légúti irritáció vagy elváltozás.

