Már Charles Darwin is megfigyelte 1872-ben, hogy az állatok – különösen a kutyák – testbeszéde sokban hasonlít az emberéhez, és ennek megértése kulcsfontosságú lehet viselkedésük és érzelmi állapotaik értelmezésében.
A legtöbb felnőtt ösztönösen felismeri, ha egy kutya mérges – elég egy morgás vagy a fogak felvillantása. Még azok is képesek értelmezni a jeleket, akiknek nincs sok személyes tapasztalatuk kutyákkal. De vajon a kisgyermekek is ugyanígy olvasnak a kutyák testbeszédéből?
A Helsinki Egyetem kutatói, Heini Törnqvist vezetésével, azt vizsgálták, milyen életkortól képesek a gyerekek pontosan felismerni a kutyák arckifejezéseit, és mennyiben befolyásolják ezt a személyes tapasztalatok.
Mikor értik meg a gyerekek, mit „mond” egy kutya arca?
A tanulmány során 34 felnőtt, 34 négyéves és 31 hatéves gyereket kértek meg arra, hogy különféle emberi és kutyaarcokat nézve mondják meg: az illető boldog, semleges vagy dühös. Az eredmények meglepőek voltak: a négyévesek gyakran vidámnak látták azokat a kutyákat is, amelyek egyértelműen dühösek voltak – még akkor is, ha egyébként éltek kutyával. A hatévesek viszont, ha volt kutyás tapasztalatuk, már közel olyan pontosan ítélték meg az arckifejezéseket, mint a felnőttek.
A felnőtt válaszadók esetében a kutyákkal kapcsolatos tapasztalat nem volt jelentős tényező – ők nagyjából ugyanannyira voltak képesek azonosítani az érzelmeket, akár volt kutyájuk, akár nem. Az emberi arcok érzelmi olvasásában viszont már a legkisebbek is ügyesen szerepeltek, ami azt mutatja: a probléma nem a felismerési képesség, hanem a kutyák jelzéseinek félreértelmezése.
A kutatás rávilágított, hogy az ötévesnél fiatalabb gyerekek gyakran emberi mosolyhoz hasonlítják a kutyák fogvillantását – így egy vicsorgó kutyát barátságosnak érzékelhetnek. Hatéves korra azonban, főleg ha kutyás közegben nőnek fel, már képesek pontosan értelmezni ezeket a jeleket. Azok a gyerekek viszont, akik nem élnek kutyával, továbbra is hajlamosak lehetnek félreolvasni az állatok viselkedését.
A felügyelet szerepe
A kutatás egyik legfontosabb következtetése az volt, hogy a kisgyerekeket szoros felügyelet mellett kell tartani, amikor kutyával kerülnek kapcsolatba. A kutyatámadások túlnyomó többsége ugyanis négyéves kor alatti gyerekeket érint, jellemzően olyan helyzetekben, amikor a gyerek félreérti az állat figyelmeztető jelzéseit, és túl közel hajol hozzá.
Fontos megjegyezni, hogy a kísérletben csak képeket mutattak a résztvevőknek, míg a gyerekek sokszor inkább hang alapján – például morgás vagy ugatás – reagálnak a kutyákra.
A kutatás során „tapasztaltnak” azokat a gyerekeket tekintették, akik együtt élnek kutyával – ez azonban nem feltétlenül fedi le az összes kutyás élményt, hiszen sok gyerek tölt sok időt kutyák között anélkül, hogy valóban együtt élnének velük.
Az eredmények arra utalnak, hogy a gyerekek tanulás révén, tapasztalati úton sajátítják el a kutyák arckifejezéseinek és hangjainak értelmezését – ráadásul meglehetősen korán. Ugyanakkor még a nagyobb, „tapasztalt” gyerekek is követhetnek el hibákat, és félreérthetik a kutyák jelzéseit.
Ezért fontos, hogy sose hagyatkozzunk kizárólag arra, hogy egy kutya „jól tűri a gyerekeket”, mert a legbarátságosabb állat is kerülhet stresszhelyzetbe, ha a gyerek nem érti a határait.