Ha a francia kutyafajták kerülnek szóba, a legtöbb embernek a francia bulldog után szinte azonnal az uszkár jut eszébe, amelyet sokan Franciaország nemzeti kutyájaként emlegetnek. Pedig az uszkár eredete nagy valószínűséggel Németországhoz köthető, amit a „pudel” név is jelez, utalva a vízben való játékra. Maga a fajta kialakulása Nyugat-Európa több régióján is végigvonul, hiszen már négyszáz évvel ezelőtt kedvelt volt. Ennek ellenére Franciaország vált azzá az országgá, ahol az uszkár mai, végleges típusa megszületett, és ahol népszerűsége a mai napig a legmagasabb.
Franciaországban a fajta „caniche” néven ismert, ami a „chien” (kutya) és a „canard” (kacsa) szavak összevonásából származik. Akár a német, akár a francia elnevezést vizsgáljuk, egyértelműen látszik, hogy az uszkár eredetileg vízi vadászkutya volt. A szakértők úgy vélik, hogy a fajta ősei között megtalálható a barbet, egy francia vízi vadász, valamint a magyar vizsla is.
Franciaország – a forradalmak, a kastélyok, a divat és a levendulamezők hazája – mindig is bővelkedett különleges kutyafajtákban. A történelem során komoly rivalizálás zajlott Anglia és Franciaország között, hogy melyik ország tud szebb, erősebb és több kutyát tenyészteni.
A francia kutyafajták rendkívül sokszínűek: különböző méretben, szőrtípusban és képességekkel léteznek, legyen szó vadászatról, állatállomány tereléséről, házőrzésről vagy egyszerűen családi társról. Bár a francia fajták között nincs olyan egységes vonás, mint például a terriereknél, egy dolog biztos: a franciák rajonganak a kutyákért. Statisztikák szerint a háztartások közel felében él legalább egy négylábú társ.
Jelenleg 27 őshonos francia kutyafajtát tartanak számon, ám ezek közül nem mindegyik szerepel az FCI, vagyis a Nemzetközi Kinológiai Szövetség hivatalos nyilvántartásában.
Basset hound
Columbo híres kutyája egy rendkívül népszerű vadászkutya, amelyet Franciaországban és Belgiumban tenyésztettek ki. A fajta gyökerei egészen az ókorig nyúlnak vissza, kialakulásában pedig több francia vadászkutya mellett a bloodhound is jelentős szerepet játszott. A francia basset fajták valóságos családot alkotnak, nevük a francia „bas” szóból ered, amely alacsonyt jelent. Ezeket a kopókat úgy nemesítették, hogy rövid lábaik révén közel a földhöz mozogjanak, így könnyedén követhessék a nyulak, rókák, mókusok vagy éppen a fácánok szagnyomát a sűrű, nehezen járható aljnövényzetben. A 19. század végére a basset hound kifejezetten kedvelt lett a vadászarisztokrácia körében. Karakteres megjelenése – hosszúkás, alacsony test, hosszú, lelógó fülek és kissé szomorkás arckifejezés – hamar rajongók széles táborát hódította meg egész Európában.
Barátságos és hűséges természetének, valamint mérsékelt energiaszintjének köszönhetően a fajta családi kedvencként is gyakori választás. Ugyanakkor köztudottan makacs tud lenni, ezért a nevelés és kiképzés során több türelemre van szükség. Előny azonban, hogy a bassetek könnyen motiválhatók jutalomfalatokkal, ám emiatt különösen oda kell figyelni a testsúlyukra, hogy elkerüljék az elhízást. Hosszú, lelógó füleik miatt hajlamosak a fülgyulladásokra, így a rendszeres fülápolás és ellenőrzés kiemelten fontos.
A vadászat során a basset hound elsősorban a szaglására támaszkodik, amikor vérnyomon követi az elejtett vadat. Ennek köszönhetően számára a rövid, szimatolással teli séták is kielégítőek, hiszen ezek az orrát dolgoztatják meg leginkább. Ez a kutya soha nem siet, nem a gyorsaságáról híres, ám ha szükség van rá, vagy konkrét feladatot kap, kitartásával minden elvárásnak képes megfelelni.
Berger picard
A berger picard nevét az észak-franciaországi Picardia régióról kapta, ahol már évszázadok óta ismert és megbecsült fajta. A „berger” szó franciául pásztort jelent, ami hűen tükrözi eredeti feladatát: a nyájak terelését. Ez a juhászkutya mindig is nagyra értékelt volt kitartásáért, önálló gondolkodásáért és energikus természetéért.
Közel áll a briard és a beauceron fajtákhoz, amelyek szintén francia pásztorkutyák. A második világháború idején a fajta állománya drasztikusan lecsökkent, így ma is viszonylag ritkának számít. Mégis, azok számára, akik hűséges, intelligens és aktív társat keresnek, a berger picard remek választás lehet – különösen túrázáshoz, kutyás sportokhoz és egyéb közös tevékenységekhez. Rendkívül okos, jó házőrző, és erős kötődést alakít ki gazdájával. Bár élénk és jól alkalmazkodó, az idegenekkel szemben többnyire tartózkodó. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott maradjon, folyamatos szocializációra van szüksége, így elkerülhető, hogy túlzottan félénkké vagy reaktívvá váljon.
Beauceron
A beauceron elnevezés a Párizst körülölelő Beauce régióból származik, amely a fajta szülőhazájának tekinthető. Ez a rendkívül ősi francia pásztorkutya eredetileg a juh- és szarvasmarha-nyájak terelésében és őrzésében játszott fontos szerepet, emellett a gazdaság és a család védelmezőjeként is nagyra becsülték. A fajta története egészen a középkorig nyúlik vissza: az első feljegyzések 1387-ből valók, amikor Gaston Phébus, Foix grófja az ófrancia „mastin”-ról írt, amely küllemében és feladataiban erősen emlékeztetett a mai beauceronra. A 18. század végén Buffon „matin” néven említi ugyanezt a típusú, marhacsordákat őrző kutyát, majd 1809-ben Rozier abbé két változatot különböztet meg: egy síkvidéki és egy hegyvidéki pásztorkutyát.
Erejük, méretük, eszességük és bátorságuk miatt a beauceronokat a világháborúk idején katonai feladatokra is alkalmazták. Manapság is gyakran használja őket a rendőrség és a mentőszolgálat kutatásra, nyomkövetésre és mentési feladatokra.
A beauceron kiváló társ lehet, ha olyan gazdához kerül, aki tisztában van a fajta igényeivel, és biztosítani tudja számára a rendszeres mozgást, a következetes nevelést és a folyamatos szocializációt. Ha mindez adott, hűséges, kiegyensúlyozott és megbízható kutyaként él a családban. Ugyanakkor, ha fizikailag és szellemileg nem kap elég kihívást, könnyen unalmassá válhat számára a mindennap, ami viselkedési problémákhoz vezethet.
Briard
A briard kialakulása valószínűleg a középkorra tehető, és szoros rokonságot mutat a rövidszőrű beauceronnal – olyannyira, hogy a két fajta között a legfőbb különbséget gyakorlatilag csak a szőrzet hossza adja.
Évszázadokon át nagy megbecsülés övezte ezt a kutyát: I. Károly frank császár például párokat ajándékozott belőlük barátainak, Napóleon pedig a hadjárataiba is magával vitte őket. Az Egyesült Államok egyik alapító atyja és harmadik elnöke, Thomas Jefferson több briardot importált, hogy segítsenek az amerikai farmokon, míg Lafayette, a szabadságeszmék híveként ismert francia arisztokrata és tábornok – aki George Washington oldalán harcolt az amerikai függetlenségi háborúban – szintén küldött példányokat az Újvilágba. A briard értékét a hadászatban is felismerték: a frontvonalak között felszerelést és lőszert szállított, sebesülteket kutatott fel, sőt utánpótlást vitt a katonáknak. Az I. világháború idején a francia hadsereg hivatalos kutyafajtájává is nyilvánították.
Bár munkájuk gyakran veszélyes és stresszes környezetben zajlott, a briardok híresek gyengéd, szeretetteljes természetükről. Erősen kötődnek gazdájukhoz, kedvelik a gyerekeket, és megfelelő nevelés és szocializáció mellett kiváló családi kutyává válnak. Jellegzetes, „kefepofás” külsejük és barátságos viselkedésük miatt ma is sokak szívét rabul ejtik.
Brittany
A brittany, vagyis a breton spániel Franciaország északnyugati részéből, Bretagne tartományból származik, amelyről a nevét is kapta. Bár egyes források már 1387-ben említést tesznek őseiről Gaston Phoebus híres művében, a Livre de Chasse („A vadászat könyve”), az első, valóban breton típusú vadászkutyát ábrázoló festmények a 17. századból származnak. Ezeken a képeken látható, fehér és májbarna színű kutyák meglepően hasonlítanak a mai brittany példányokra. A ma ismert fajta kialakulása feltehetően a 19. századra tehető, amikor angol nemesek Bretagne-ba jártak vadászni, és magukkal vitték szettereiket és pointereiket, amelyek kereszteződtek a helyi vadászkutyákkal.
Érdekesség, hogy a brittany valójában nem tartozik a spánielek közé, hiszen nem űzi fel a vadat, hanem „mutatja”, vagyis jelez, ezért a „breton spániel” elnevezés ma már ritkán használatos.
Ez a fajta rendkívül energikus, nagy mozgásigényű és intelligens. Ragaszkodó, érzékeny természete miatt a kemény bánásmódra rosszul reagál, így neveléséhez következetesség és türelem szükséges. Feleslegesen nem ugat, de éber, így jó házőrzőként is megállja a helyét. Játékos és vidám, a kutyás sportokban kifejezetten tehetséges, ami ideális választássá teszi aktív életmódot folytató gazdák számára.
Erősen kötődik a családjához, emiatt hajlamos lehet a szeparációs szorongásra, amit érdemes figyelembe venni a fajta kiválasztásakor. Vadászösztöne kifejezett, ezért szeret szabadon barangolni, így a behívás megerősítése alapvető része kell legyen a kiképzésének.
Bordeaux-i dog
A bordeaux-i dog, amelyet gyakran francia masztiffként is emlegetnek, típusában és méretében emlékeztet a bullmasztiffra, ám több száz éves múltra tekint vissza, így valójában sokkal közelebb áll az ősi ázsiai masztiffokhoz és azokhoz a molosszus kutyákhoz, amelyek a gall harcosokkal együtt a római arénákig eljutottak.
Eredetileg kettős szerepet töltött be: hadi kutyaként harcban vett részt, míg békeidőben a családi birtokot védte a farkasoktól és a medvéktől. Idővel a fajta a kutyaviadalok kedvelt résztvevőjévé vált, ahol egymás ellen uszították a példányokat. A középkor végére, amikor a viadalok népszerűsége csökkent, a bordeaux-i dog a marhanyájak terelésében talált új feladatot, majd amikor a küzdelmeket végleg betiltották, a birtokok őrzésében vált nélkülözhetetlenné.
Ez a masszív testfelépítésű, erős kutya első ránézésre akár kedves, mackós benyomást is kelthet, ugyanakkor hatalmas állkapcsa és robusztus ereje miatt tiszteletet parancsoló jelenség. Gazdájához és a családjához rendkívül hűséges, szeretetteljes és barátságos, ám erős őrző-védő ösztöne és jelentős fizikai ereje miatt nem kezdő gazdák számára való fajta. Más kutyákkal szemben hajlamos a domináns, akár agresszív viselkedésre, ezért a következetes nevelés és a korai szocializáció elengedhetetlen.
Francia bulldog
Téves azt gondolni, hogy a francia bulldog teljesen „francia” eredetű fajta. A bulldogok az 1860-as évek Angliájában élték fénykorukat, különösen a közép-angliai csipkeverő vidékeken, ahol a kisebb termetű változatok voltak a legkedveltebbek. Ahogy sok más ország, úgy Franciaország is felhasználta a bulldog vérvonalat saját kutyafajtáinak nemesítéséhez – sőt, a név is innen származik.
Az ipari forradalom hanyatlása után a csipkeverő mesterség visszaszorult, a kézművesek közül sokan Franciaországba költöztek, és magukkal vitték kedvenc toy bulldogjaikat. Ezeket később különböző francia kutyafajtákkal keresztezték, és így alakult ki az a típus, amelyet ma francia bulldogként ismerünk. A tenyésztés kezdetben két irányt vett: voltak álló, úgynevezett „denevérfülű” példányok, és a bulldogra jellemző hajlott „rózsafülű” egyedek. Európában a rózsafülű variáns számított kedveltebbnek, míg az amerikaiak inkább az állófülű, denevérfülű típust részesítették előnyben. Végül az amerikai álláspont kerekedett felül, és a denevérfülű változat vált a fajta védjegyévé.
Bár előfordul, hogy horkol vagy kissé nyáladzik, a francia bulldog egy igazi kis bohóc: játékos, kíváncsi és szeretetteljes. Kiváló társ és családtag, aki ragyogó tekintetével és élénk viselkedésével mindig mosolyt csal gazdája arcára. Jól kijön más kutyákkal, sőt, általában más háziállatokkal is barátságos.
Basset Griffon Vendéen
A franciaországi Vendée régióban alakították ki a fajtát a 16. század során. Eredetileg erős, kitartó vadászkutyaként tenyésztették, amely egyaránt alkalmas volt kisebb és nagyobb vad elejtésére. A 20. század elejére a vendéen típusú kutyák négy méretváltozata különült el: a legnagyobb a grand griffon, a közepes méretű a briquette vendéen, a rövid lábú változat a grand basset griffon, míg a legkisebb és legrövidebb lábú a petit basset griffon.
A fajta nevében a „vendéen” a származási helyre utal, míg a „griffon” elnevezést egy korabeli tenyésztő, egy XV. századi királyi hivatalnok használta először a kutyák jelzőjeként. Később ez a kifejezés több, Franciaországból származó drótszőrű eb nevében is megjelent. XII. Lajos király is rajongott a griffonokért, és több ilyen kutyát tartott, ezért egy ideig a fajtát „Chiens Blancs du Roi”, vagyis „a király fehér kopói” néven is ismerték.
Mind Franciaországban, mind külföldön a grand és a petit basset változatokat egyaránt használták falkavadászatokra. Napjainkban is igaz, hogy a kevésbé ismert grand, illetve a népszerűbb petit változat is kiváló vadászképességekkel bír, és remek társas kutyává vált.
A basset griffon vendéen jellemét leginkább a szabadságszeretet jellemzi: a vadászat iránti szenvedélyét szinte lehetetlen elnyomni. Akárcsak más griffon vendéen fajták, ő is legszívesebben a szabadban tölti az idejét. Eredendően falkamunkára tenyésztették, így jól kijön más kutyákkal, és nem hajlamos a túlzott birtoklásra. Barátságos, szeretetteljes természetének köszönhetően kiváló játszótárs a gyerekeknek is, kortól függetlenül. Hűsége és ragaszkodása legendás, ugyanakkor makacs tud lenni, erős a vadászösztöne, és sok mozgást igényel a kiegyensúlyozott élethez.
Pireneusi hegyikutya
A Pireneusok hegylánca Franciaország és Spanyolország határán húzódik, ahol a helyiek évszázadok óta főként állattartásból – marhák, juhok vagy más nyájak gondozásából – élnek. Bár a pireneusi hegyikutya pontos eredete nem teljesen ismert, az bizonyos, hogy évezredek óta a nyájak védelmezőjeként tartják számon. Feladata soha nem az állatok terelése volt, hanem azok megóvása a ragadozóktól – például medvéktől és farkasoktól –, valamint a tolvajok és rablók támadásaitól.
Türelemben és bátorságban páratlan, ami miatt joggal tartják legendásnak. Méltóságteljes külseje és nyugodt természete a 17. században különösen vonzóvá tette a francia nemesség körében. A hagyomány szerint Mme de Maintenon, a trónörökös kísérője, Barrèges vidékén szeretett bele a fajtába, és több példányt vitt magával Párizsba. Hasonló időben Louvois márki is tartott pireneusi hegyikutyákat birtokai és otthonai védelmére. XIV. Lajos, még trónörökösként, egyenesen „Franciaország királyi kutyájának” nevezte a fajtát.
Ma is szoros kapcsolatban dolgozik a pásztorokkal a magashegységi területeken, ugyanakkor kedvelt társállat is lett. Mérete és ereje ellenére kifejezetten nyugodt, hűséges és ragaszkodó természetű. Gyerekekkel rendkívül türelmes és gyengéd, más kutyákkal szemben pedig többnyire elfogadó. Hatalmas, sűrű bundája rendszeresen vedlik, maga a kutya pedig erős, éber, energikus, és hajlamos sokat ugatni, különösen, ha valamit őriz vagy gyanús zajt hall.
Papillon
A listán korábban említett munkakutyáktól eltérően a papillon fajtát Franciaországban, a reneszánsz idején tenyésztették ki, kifejezetten előkelő hölgyek kedvenc kísérőjeként. Ősei a törpe spánielek voltak, aminek köszönhetően a papillon nem tekinthető egyszerű ölebnek. Az 1800-as évek végéig a lelógó fül számított általánosnak, majd divatba jött a felálló fülű változat. E sajátosságról kapta a nevét is, hiszen a „papillon” francia szó jelentése „lepke”, ami jól illik a fajta kecses és bájos megjelenéséhez. Érdekesség, hogy egy alomban akár mindkét típus – felálló és lelógó fülű – kölykök is születhetnek; ez utóbbiakat „phalene”-nek nevezik, egy éjjeli lepkefajtáról elnevezve.
A papillon kedves, bohókás, vidám természetű, és már egészen kicsi korától kezdve nagy szüksége van a következetes szocializációra. Csak így tud minden környezetben magabiztosan viselkedni. Kifejezetten szeret a szabadban tartózkodni, és bárhová megy, könnyedén magára vonja a figyelmet – így a szocializáció nem teher számára, hanem természetes élmény. Tele van energiával, ami miatt a különféle kutyás sportokban is remekel, ráadásul örömmel dolgozik gazdája kedvéért. Intelligenciája kiemelkedő, sokkal kitartóbb és edzettebb, mint amilyennek első pillantásra látszik, így könnyedén tanítható számtalan trükkre és feladatra. Temperamentuma élénk, gyakran pörgős, és nem ritkán meglehetősen hangos, ami a fajta egyik jellegzetessége.
Barbet
A Franciaországból származó barbet nevét a „barbe”, vagyis szakáll szóból kapta, amely a fajta egyik legjellegzetesebb vonása. Ez az ősi vízi vadászkutya valószínűleg számos ma ismert vízi vadászfajta – például az uszkár és az újfundlandi – őseként is szolgált. Évszázadokon át a vadászok hű társa volt, fő feladata az elejtett szárnyasok kimentése volt a vízből. Emellett gyakran alkalmazták terelőkutyaként is, és mindig nagy becsben tartották, mint megbízható és hűséges társukat.
A barbet izmos testfelépítésű kutya, hosszú, gyapjas, göndör szőrrel, amely sokban hasonlít az uszkár bundájára. Sűrű aljszőrzete különösen jól szigetel, így munka közben a hideg víz sem jelent számára akadályt. A fajta az egyik legősibb európai kutyafajtának számít.
Barátságos, ragaszkodó és játékos természetű, aki szoros kötődést alakít ki gazdájával. Nem hajlamos a félénkségre, ugyanakkor nem agresszív, így kiegyensúlyozott, szeretetteljes társ. Rajong minden tevékenységért, ami a vízhez kapcsolódik – számára az úszás nemcsak öröm, hanem szenvedély is, és ehhez az időjárás sem jelent akadályt.
Nagy gascogne-i kék kopó
A Grand Bleu de Gascogne, vagyis a nagy gascogne-i kék kopó története egészen a 14. századig nyúlik vissza. Nevét – akárcsak sok más francia vadászkutya – a származási régiójáról kapta: a fajta Franciaország délnyugati tartományaiban, főként Guyenne és Gascogne környékén alakult ki. Kezdetben elsősorban farkasvadászatra használták, és ez a feladata egészen a 20. század végéig fennmaradt. Érdekesség, hogy napjainkra az Egyesült Államokban több példány található belőle, mint Franciaországban, ahol a fajta megszületett.
Erőteljes testfelépítésű, nagy méretű kopó, hosszú, izmos lábakkal, lelógó fülekkel és határozott, erőteljes hanggal. Jellegzetes, dallamos üvöltése különösen jól hallható a szarvas és más nagyvadak űzésekor. A falkavadászatokhoz kifejlesztett jelleme miatt más kutyákkal könnyen kijön, ugyanakkor gazdájához és családjához rendkívül hűséges. A következetes nevelés és szocializáció kiemelten fontos, mivel hajlamos lehet a túlzott ugatásra, valamint ha nincs elegendő mozgási és szellemi lefoglaltsága, könnyen alakulhatnak ki viselkedési problémái. Éppen ezért a fajta inkább tapasztalt gazdák számára ajánlott.
