Nem csak élénk, játékos és kíváncsi kutya, de kifejezetten önálló gondolkodású is. Ott szeretne lenni, ahol gazdája van, követni, ahová csak megy, megragadva minden alkalmat a kalandozásra és a családi eseményekben, programokban való részvételre. Éppen ezért nem igazán díjazza, ha magára hagyják, akár csak rövidebb időre is.
Eredet és történet
Egy egykori Zaire – ma Kongói Demokratikus Köztársaság – szülötte a basenji, melyről azt tartják, hogy az ősi páriakutyák igen korai típusától származik. Egészen 1936-ig nem sikerült az afrikai területről egyetlen kutyát sem Európába juttatni, így a brit kutatóknak, akik a fajtát „African Bush Dog”-nak nevezték, sokáig kellett várniuk. Azonban 1936-ban sikerült Kongóból egy párt az Egyesült Királyságba juttatni. A kutyák egy Mrs. Burn nevű hölgyhöz kerültek, ő nevezte el a fajtát is. A pártól született első alom kiskutyáit már az 1937-es Cruft’s kiállításon bemutatták, és akkor érdeklődés vette körbe a kutyákat, hogy rendőri segítséggel tudta csak a gazdájuk a ringbe vezetni őket. Ez volt az első lépés a népszerűség felé.
És hogy mitől olyan különleges a basenji? Nos, amellett, hogy nagyon gyors és ügyes vadász, valamint aktívan képes őrizni a házat, a megjelenése sem mindennapi. Gyűrűbe csavarodó farka, hegyes füle és jódlizásra hasonlító „ugatása” teszi nem csak különleges, de vonzó kutyává is. Az érzékeny orr és az éles látás, mely egykoron hasznos volt a vadászok számára, akik a fajtát a zsákmány csapdába űzésére, vagy a sebzett vad felkutatására használták, ma a versenypályákon teszi sikeressé a fajtát.
Egészség
A basenji átlagéletkora 10-14 év. Más fajtákhoz képest gyakrabban előforduló betegségek lehetnek: cataracta (szürke hályog), coloboma (veleszületett hasadék a szemben), szaruhártya disztrófia (a szaruhártya rendellenes fejlődése), Fanconi-szindróma (öröklődő vese rendellenesség), AIHA (a vörösvérsejtek autoimmun hátterű szétesése), csípőízületi diszplázia, IPSID (gyulladásos vékonybél betegség), PPM (születéskor visszamaradó hártya a szemben), látóideghártya sorvadás, pajzsmirigy alulműködés, lágyék-és heresérv.
Karakter
Elég belenézni egy basenji arcába, szemébe, mert a tekintete és az arckifejezése mindent elmond természetéről. Nem csak élénk, játékos és kíváncsi kutya, de kifejezetten önálló gondolkodású is. Ott szeretne lenni, ahol gazdája van, követni, ahová csak megy, megragadva minden alkalmat a kalandozásra és a családi eseményekben, programokban való részvételre. Éppen ezért nem igazán díjazza, ha magára hagyják, akár csak rövidebb időre is. A családdal szemben kifejezetten kedves és barátságos, de az idegenekkel szemben tartózkodó. Mivel erősen territoriális viselkedésű, ha olyan idegennel marad egyedül, akit fenyegetésnek érez, akkor hajlamos azt becserkészni.
Sokan még a mai napig is néma kutyának hívják. Ennek az az oka, hogy nem úgy ad ki hangot, mint bármely más fajta, azaz nem ugat. Azonban ez nem jelenti azt, hogy állandóan csendben van. Különleges gégéje jódlizás-szerű, néha nyüszítő hangot képez, sőt, esetenként sikításhoz vagy károgáshoz hasonló hanghatások hagyják el ajkát.
Küllem és ápolási szükségletek
Az elegáns megjelenésű kutya igencsak macska-szerű, ugyanis képes ugyanúgy kozmetikázni magát, mint egy cica: nyalogatja a mancsait, mancsaival törölgeti a pofáját. A rövid bunda nem igényel sok munkát, elég rendszeres időközönként puha kefével átsimítani. A pofán található redőkre kell csak kicsivel több figyelmet fordítani, és minden nap megtörölni egy nedves kendővel, nehogy a redőkben megbújó szennyeződések problémát okozzanak.
Mozgás
Mivel egykoron vadászkutyaként élt, igencsak aktív. Ezért rendszeres mozgásra van szüksége, azonban fontos, hogy a mozgás ne csak a testét mozgassa meg, de kielégítse alapvetően kíváncsi természetét is. Az egészségügyi séták mellett tehát naponta egyszer egy hosszabb, energikus, felfedezésre sarkalló sétára is szüksége van a kutyának. Ha nem kapja meg a szükséges mozgás-adagot, akkor a le nem vezetett energiát úgy vezeti le, hogy amit ér, megrág, széttép.
Akárcsak a többi agárfajta, a basenji is hihetetlen sebességre képes. Mivel bármi izgalmas látvány vagy szag után képes elszáguldani, a nem biztonságos területeken nem szabad póráz nélkül sétáltatni. Külön figyelni kell arra, hogy hajlamos a kisebb állatokat üldözőbe venni, sőt, akár meg is ölni. Nem igazán alkalmas a más kutyákkal való együttélésére, különösen akkor nem, ha az a kutya azonos nemű. Kicsi kölyökkortól lehet ugyan szocializálni az együttélésére, de akkor is figyelmet követel a közös tartás.
Nevelés
Sokan macskaszerű ebként írják le a basenjit, leginkább azért, mert bár kiemelkedő az intelligenciája, erősen független természete miatt figyelme gyorsan lankad. A tanulás során sem a többszöri ismétléseket, sem pedig a kemény kezű fegyelmezést nem tolerálja. Mint fentebb is írtuk, nem igazán tolerálja a más állatokkal való együttélést, így szocializációja során ügyelni kell, hogy különféle állatokkal és eltérő korú emberekkel találkozzon. Ez az egyetlen módszer arra, hogy csökkenthető legyen ragadozó és birtokló ösztöne. Bár a basenji maga is egy igazi kutyabőrbe bújtatott gyerek, inkább nagyobb gyerek mellé ajánlott, a kicsiket nehezebben viseli.
Etetés
Kiváló minőségű, korának és aktivitási szintjének megfelelő tápra van szüksége. Nagyon fontos, hogy a táp proteintartalma jó minőségű húsból származzon. Sok basenji kifejezetten szeret füvet enni, így ha otthon termeszt neki egy kisebb tálban, az eb biztos boldog lesz.
- Származási hely: Kongói Köztársaság
- Magasság: kan 43.00-43.00 cm/szuka 40.00-40.00 cm
- Súly: kan 10.00-11.00 kg/szuka 9.00-10.00 kg
- Szőrzet: Rövid, fényes, finom, a testhez simuló.
- Szín: Vörös-fehér, fekete-fehér, fekete, cserszínű-fehér, tigriscsíkos-fehér.
- Testméret: Kistestű
- Taníthatóság: Nehezen tanítható
- Szőrtípus: Rövid szőrű
- Szőrápolási igény: Minimális ápolás
- Mozgásigény: Nagyon magas mozgásigényű
- Lojalitás: Elfogadó
- Védelmezőképesség: Erősen védelmező
- Állat kompatibilitás: Nehezen fogad el más kedvenceket
- Gyerek kompatibilitás: Semleges a gyerekekkel

