Az elegáns és nagyon önálló afgán agár nem csak nagyon gyors, de igazi, hűséges barát is, aki akár a világ végére is követi gazdáját. Feltétlen szeretete nem ismer határokat.  Testalkata atlétikus, erős, edzett és ruganyos, jelleme határozott.

A fajta története

Az afgán agár Afganisztán, India és Pakisztán területén alakult ki, az ember és az állatok őrzésére, védelmezésére. Nem csak kedves pásztorkutya, de igazi gyilkos fegyver is. Önállóan gondolkodó kutya, olyan fajta, mely zordon, sokszor veszélyeket rejtő környezetet megfelelően tudta uralni. Teste viszonylag rövid, lábai hosszúak és vékonyak, a szőrzete pedig hosszú, hogy kellő védelmet nyújtson a hideg, de a perzselő forróság ellen is. A fajta jellemzője a hosszú arcorri rész, a mandulavágású szemek, a rövidebb szőrrel fedett, hosszú farok, mely a végén felkunkorodik.

Az afgán agarakat nem csak az ember és az állatállomány őrzésre, de vadászatra is használták, vadászott a gazellától a vadnyulakig temérdek fajra.

Egykoron az afgánok számára tiltott volt idegeneknek eladni akár egyetlen példányt is a nemzeti fajtából, így az első afgán agarak csak a 20. század fordulóján érkeztek Európába és Amerikába, mégpedig elsőként 1895-ben, McKenzie őrnagy és Cary Narnard kapitány közvetítésével,Angliába. Manapság elsősorban különleges szépségüket díjazzák szerte a világon, hiszen selymesen szálló szőrükkel uralják a kutyakiállítások ringjét, de az utcán sétáló, lebbenő szőrű agár mellett sem megy el senki szótlanul.

Azonban az afgán agár történetéről semmiféle konkrétum nem maradt az utókorra. Ugyan található említés egy Kr.e. 2000-ből származó barlangrajzról, egy Afganisztánról szóló, 19. századi kézikönyvben, utalással egy afgán agár-szerű kutya ábrázolására, de ezen túlmenően nincs semmiféle írott információ. Azt azonban tudni lehet, hogy a titokzatos keleti ország tájain ma is él egy vad kutyafajta, a thasis, mely vélhetőleg nem más, mint az ősi afgán agár. Ezek a kutyák a mai napig a karavánokat őrzik és a farkasokra, gazellákra vadásznak. Attól függően, hogy Afganisztán mely részén él a thasis, két típusa különül el: a hegyi változat és a hosszabb lábú, ritkább szőrzetű, fennsíkokon élő típus.

Egészség

Az afgán agár átlagosan 12-14 évig él. Más fajtákhoz képest gyakrabban előforduló betegségek lehetnek: allergiás megbetegedés, daganatok képződése, szürke hályog és csípőízületi diszplázia.

Karakter

Az elegáns és nagyon önálló afgán agár nem csak nagyon gyors, de igazi, hűséges barát is, aki akár a világ végére is követi gazdáját. Feltétlen szeretete nem ismer határokat.  Testalkata atlétikus, erős, edzett és ruganyos, jelleme határozott.

Mivel a vadászösztöne igen erős, így szívesen szalad el macskák vagy más kis állatok után.

Ugyanakkor igencsak önérzetes fajta, mely nehezen köt barátságot, ám ha egyszer valakit a szívébe fogad, ahhoz örökre hűséges marad.

Küllem és ápolási szükségletek

Az afgán agár hosszú szőrzete intenzív ápolást igényel. A vastag szálú, repülő szőrzetet minden kozmetika előtt fürdetni kell, ugyanis a szárazon történő kikefélés károsítja a bundát. A fül hosszú szőrzetét óvni kell attól, hogy az eledelbe, vagy akár a vizes tálkába lógjon, így a gazdik általában felkötik egy, a fejre és a nyakra húzható, levágott zoknihoz vagy nadrágszárhoz hasonlító anyaggal.  Bár sokan kényelemből rövidre vágatják az afgán agár szőrét, azt nem szabad elfelejteni, hogy ezzel a kutya elveszíti a fajtára jellemző egyik ékességét, és bizony, még rövid szőrrel is rendszeres ápolást igényelnek.

Mozgás

Az afgán agár szabadságra született. Mivel gyors mozgású vadak üldözésére és vadászatára tenyésztették, lételeme a száguldás.Tehát ezek a kutyák napi többszöri, dinamikus sétát igényelnek, emellett elengedhetetlenül fontos a játék – persze mindez biztonságos, szökésmentes, jól elkerített területen.

Nevelés

Az önálló, intelligens afgán agarat nehéz nevelni, mert akarata erős, ám a pozitív megerősítés, a motiváció hatékony eszköz lehet. A kora kölyökkorban elkezdett szocializáció kiemelten fontos, hiszen erős vadászösztöne csak így tartható kordában.

Érdemes észben tartani, hogy a fajta viselkedésében az alárendeltség soha nem fog szerepelni, és ha szót is fogad a gazdának, az önérzete miatt ez általában nem első szóra történik.

Az afgán mindig is jelzi, hogy ha megteszi, amit a gazda mond, azt azért teszi, mert ő úgy látja jónak. Mozgásigényét kielégítendő érdemes valamilyen kutyás sportba belevágni, ám a választás során ügyelni kell, hogy az teljesítményorientált sport legyen, mint például az obedience.

Etetés

Gyakori panasz a gazdák részéről, hogy az afgán agár kényeskedő és válogatós az evésben. Azonban ahhoz, hogy a kutya egészséges maradjon, kiegyensúlyozott, minőségi táplálásra van szüksége.

  • Származási hely: Afganisztán
  • Magasság: kan 66.00-73.50 cm/szuka 61.00-69.00 cm
  • Súly: kan 27.00-27.00 kg/szuka 22.50-22.50 kg
  • Szőrzet: Vastagszálú, selymes és finom szőr, a fejen kifejezetten hosszú (az FCI megengedi a szakállat).
  • Szín: Minden szőrszín megengedett.
  • Testméret: Nagytestű
  • Taníthatóság: Nehezen tanítható
  • Szőrtípus: Hosszú szőrű
  • Szőrápolási igény: Rendszeres kozmetikát igényel
  • Mozgásigény: Nagy mozgásigényű
  • Lojalitás: Hűséges
  • Védelmezőképesség: Erősen védelmező
  • Állat kompatibilitás:  Nehezen fogad el más kedvenceket
  • Gyerek kompatibilitás: Semleges a gyerekekkel

By Gazdi